Rendszerüzenet

A sötét karikákat a legtöbben egy átmulatott vagy éppen munkával töltött éjszakának tulajdonítják, de az árkok megjelenésében a géneknek is nagy szerepe lehet. Pontosan mitől alakulnak ki a sötét karikák?

A szem alatti sötét karikák tulajdonképpen a nagyon vékony bőrrétegen átlátszódó vérerek. A szem körüli területen lévő bőrréteg mindössze fél milliméter vastag, szemben a test többi részén található bőr 2 mm-es vastagságával. Mivel a bőrünk csak a kék, illetve ibolyaszínű fényt engedi át, ez is tükröződik vissza, így a vérerek is kékesnek tűnnek.

A szem körüli bőr vékony és sűrűn szövik át az erek, így a sötét karikákat valójában a fényvisszaverődés okozza. Ugyanez az oka annak, hogy az arcon vagy a szem körüli területen lévő sérülések, monoklik olyan látványosak. Bizonyos esetekben a szem körüli erek megpattanhatnak és a bennük található vér kiszivárog, majd oxidálódik. Emiatt a bőr felpüffedhet, a karikák pedig még sötétebbnek és mélyebbnek látszódhatnak. Ez a probléma jóval félelmetesebbnek hangzik, mint amilyen valójában, és az életmód megváltoztatásával, illetve műtéttel orvosolható.

Az idő előrehaladtával a bőrünk egyre vékonyabbá válik, elveszíti a rugalmasságát, nehezebben regenerálódik. Emiatt fordulhat elő, hogy az idősebbeknek a sötét karikái is látványosabbak (függetlenül attól, hogy mennyire kipihentek vagy éppen fáradtak).A genetika is nagy szerepet játszik abban, hogy mennyire látványosak valakinél a karikák: a bőrünk vastagsága vagy vékonysága ugyanis genetikailag meghatározott, így ezt nem nagyon tudjuk befolyásolni. A sötét karikákat gyakran a szem körüli püffedtsége kíséri. A szem alatti “táskákat” általában a folyadék felgyülemlése okozza, melynek hátterében allergia, betegség vagy túlzott sófogyasztás áll. Az ödéma miatt megnő a szem körüli területen a nyomás, így a vérerek közelebb kerülnek a bőr felületéhez, így az erek még jobban látszódnak, a sötét karikák pedig még hangsúlyosabbak lesznek.Vajon okozhatnak-e sötét karikákat az álmatlan éjszakák, vagyis meglátszódhat-e ezen a területen, ha kimerültek vagyunk? Igen, ám nem azért, mert a fáradtság miatt tovább vékonyodik a bőr. A válasz inkább a szervezetünk energiátlanságra adott reakciójában rejlik. Ha fáradtak vagyunk, jelentősen megnő a kortizolszintünk – ennek a hormonnak a segítségével tudunk ébren maradni. A kortizol a véráramlást is fokozza, amire a vérerek kitágulással válaszolnak. A kitágult erek pedig egyszerűen jobban látszódnak a szem körüli vékony bőrön keresztül.

Forrás: Házipatika.hu